Hipohonder vagyok. Ez egy dolog. A másik, ami szarabb ügy, hogy ezzel őrületbe kergetem a pasimat. Merthogy kb. havonta találok valamit magamon, ami tuti rák. Aztán elmegyek dokihoz (aki mellesleg furán néz rám, tehát lehet, hogy legközelebb marcona fiúk visznek el a diliházba), és ő meg megállapítja, hogy a nyelvemen felfedezett, álalam súlyos ráknak diagnosztizált izébizé, "csak" egy mirigy. De hát kérem szépen!!! Hogy került ez oda? Meg elmúlik egyáltalán?? És miért pont én?? A pasim erre azt mondta, hogy ráérek ilyenekkel foglalkozni. De az a vicc, hogy nem érek rá. Egész nap van mit csinálnom, de én nem vagyok olyan idióta, hogy egyszerre csak egyfelé tudjak figyelni. TUDOK mellette másra is gondolni, nevezetesen, hogy tuti rákos vagyok. Persze valahogy a tudatalattim jelzi, hogy nem feltétlenül van ez így, de azért az ördög nem alszik. És jobb résen lenni...

Nagyon meleg van még mindíg. Hihetetlenül borzasztó és szörnyű. És nem bírom a vasúti közlekedést, sem a gyaloglást a meleg aszfalton (remélem így írják helyesen), sem a metrót, sem semmit. Azt várom, hogy legyen július 1-je(ah) és itthon leszek, fürödhetek már a Dunában? (megnéztem: nem) Ez nagy baj. Mert majd amire fürödhetnék, kb. 3-4 hét, tuti -10 fok lesz.

Na jól kinyavajogtam magam:)